Közélet

“Nesze, nesze, nesze” – húsért akart ölni a kalapácsos támadó

Az idős férfi az asszony fejét célozta, többször lesújtott a szerszámmal.

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly júniusban, egy Győr környéki faluban kalapáccsal támadt egy asszonyra. Emberölés kísérlete miatt állítják bíróság elé hamarosan.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfői közlése szerint a 78 éves férfi gyakran vásárolt húst későbbi áldozatától, sokszor hitelben. Amikor a támadás napján elment a 69 éves nőhöz, csak pár száz forint volt nála. Az asszony hús helyett hájat adott neki, illetve a kutyáknak húsos csontot. Amikor ismét keresgélni kezdett a fagyasztóládában, az idős férfi ütlegelni kezdte a fejét a nála lévő kalapáccsal, közben azt üvöltötte, hogy “nesze, nesze, nesze”.

A vérző asszony kiabált és próbált menekülni, a teraszig jutott, ám támadója oda is követte és tovább bántalmazta. Ezután a férfi visszament a fagyasztóládához és kivette onnan a neki tetsző húst, majd ismét a nőhöz lépett és ököllel kezdte ütlegelni az arcát.  Az asszonynak végül sikerült visszamenekülnie a házba, és bezárnia az ajtót. A férfi ugyan próbált bejutni, ám egy idő után feladta, és hazament. Nem sokkal később megjelentek nála a rendőrök.

Az idős nő életveszélyes állapotban került kórházba. Nem zárható ki, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik