Közélet

Fejen és szíven lőtte rokonát egy újfehértói férfi

Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (rendőrség, kordon, szalag, rendőrségi szalag, )
Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (rendőrség, kordon, szalag, rendőrségi szalag, )

Egy 34 éves férfit azzal gyanúsítanak, hogy dulakodás után engedély nélkül tartott fegyverével megpróbálta megölni unokatestvérét.

Előzetes letartóztatásba helyezett a miskolci járásbíróság pénteken egy férfit, aki fejen és szíven lőtte unokatestvérét – tájékoztatta Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő az MTI-t.

Közleményében azt írta: a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán az unokatestvérét a Tokaj külterületén lévő dűlőbe vitte, és ott sarlóval tarkón és háton ütötte. A sértett védekezni próbált, dulakodni kezdtek, a gyanúsított elővette engedély nélkül tartott fegyverét, a sértettet fejen és szíven lőtte, majd elhajtott.

A férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett, lakossági bejelentés alapján rendőrök találták meg, és mentőt hívtak hozzá. Az újfehértói gyanúsítottat nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták.

Az MTI úgy tudja, a gyanúsított 34, a sértett 28 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik