Közélet

Több tíz évre rács mögött a gyilkos izsáki rendőrök

Izsaki-rendorok(960x640).jpg (izsáki rendőrök)
Izsaki-rendorok(960x640).jpg (izsáki rendőrök)

Egyikük életfogytig tartó, a másik egyenruhás 25 év fegyházbüntetést kapott.

Meghozta elsőfokú ítéletét a bíróság az izsáki rendőrök ügyében szerda délelőtt: a Kecskeméti Törvényszék az elsőrendű vádlottat életfogytig tartó,  kollégáját pedig 20 év fegyházbüntetésre ítélte – tudósított az MTI.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség eredetileg halált okozó testi sértés bűntettével vádolta a két rendőrt, azonban az ítéletet már társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki a bíró. A döntés szerint az elsőrendű vádlott 25 év letöltése után bocsájtható feltételes szabadlábra, míg a másodrendű vádlott fegyházbüntetése kétharmadának letöltése után.

Az egyenruhások azért álltak bíróság elé, mert tavaly áprilisban, vallatás közben halálra vertek egy 47 éves férfit. A hazánkban élő román állampolgárt lopás miatt állították elő. Kezeit hátrabilincselték, majd az egyik irodában leültették. Csukott ajtó mögött vallatták. A páros csaknem két órán keresztül bántalmazta az áldozatot, hol együtt, hol felváltva. Rá akarták venni, hogy ismerje be a lopást. Ütötték a mellkasát és még akkor sem álltak le, amikor a megbilincselt férfi a székkel együtt a földre zuhant. Később előkerültek a gumibotok is: ahol csak érték, ütlegelték gyanúsítottjukat.

Két másik rendőr ügyében is döntés született szerdán: egyikük az elsőrendű vádlottal vallatott hasonlóan brutális módszerekkel egy négyfős társaságot, egy másik egyenruhás pedig – bár szemtanúja volt a bántalmazásnak – szemet hunyt.

Előbbit –  per harmadrendű vádlottját – társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette és egyéb bűncselekmények miatt a törvényszék 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A negyedrendű vádlottatpedig – egy rendőrnőt – bűnsegédként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetéssel sújtotta a törvényszék két évre felfüggesztve.

Az elsőfokú ítélet indoklása több órán keresztül tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik