Jogerősen elítélték azt a tolvajt, aki idén nyáron, a metrósíneken keresztül próbált menekülni. A férfi 3 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. Ezzel a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú döntést.
Az eset július 30-án, délután történt. A rendőrség akkori közlése szerint a tolvaj az Erzsébet körút egyik kávézójából emelt el egy táskát, majd menekülőre fogta. A holmi tulajdonosa – egy nő – utánaeredt, végül a Blaha Lujza téri metrómegállóban sikerült is utolérnie. A férfi ekkor eldobta zsákmányát és felugrott az éppen befutó szerelvényre. Ám a nő nem hagyta annyiban, ő is felszállt, a tolvaj viszont „válaszul” le. A peronon várakozók ekkor elkapták.
A férfi kiabálni kezdett, azt bizonygatta, hogy ő bizony rendőr, és előkapott egy bőrhatású irattartót, ami igencsak hasonlított egy rendőrigazolványra. Így kiszabadult az utasok gyűrűjéből és beugrott a sínek közé, úgy próbált menekülni. A szerelvény éppen akkor indult el.
A férfit elfogták, a rendőrök egy dán vezetői-, illetve egy tartózkodási engedélyt találtak nála. Mindkét irat hamis volt. A tolvajról kiderült, hogy valójában albán állampolgár.A történtek miatt egy ideig nem jártak a szerelvények a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között. A Budapesti Közlekedési Központ emiatt ötven buszt állított forgalomba.
A tolvaj ügyében első fokon gyorsított eljárásban döntött a bíróság, ám az ítélet végül nem vált jogerőssé, mivel az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.