A háztetőn eszkábálta össze „bombáját” az a trafikrabló, aki miatt ki kellett üríteni egy dohánybolt környékét november 22-én Székesfehérváron – írja a Zsaru magazin. A 26 éves fiatal a Gáz utca és a Budai út sarkán üzemelő trafikot szemelte ki magának. Az eladónak megmutatta a táskájában lapuló szerkezetet, házi készítésű bombának mondta, és a bolt bevételét követelte. A robbantással fenyegetett nő átadta neki a kassza tartalmát. Ezután sietve távozott a helyszínről, a dohányboltba pedig valódi, békés szándékú vevők érkeztek. Látva a sokk közeli állapotba került alkalmazottat egyikük megkérdezte: „Mi a baj, nem működik a kassza?” „Épp most vitték el!” – válaszolta a lassan ocsúdó nő. A három fiatalember egyből kapcsolt, és a távolodó bűnös nyomába eredt. Futva üldözték a bevétellel és a táskával menekülő férfit. A hajszához közben egy újabb férfi csatlakozott, a négyes a József Attila utcáig kergette a rablót, ott a földre teperték. Egyikük közben a telefonján folyamatosan tájékoztatta a rendőrséget. Végül elkapták, és a földön tartották, míg megérkeztek a rendőrök.
Bartalus/FMRFK
Azt állította, bomba van nála. A rendőrök a táskájában drótokkal, vezetékekkel összekötött műanyag palackokat és egy rájuk szigetelőszalagozott szerkezetet találtak. Ezután megfelelő távolságban lezárták a területet, és értesítették a tűzszerészeket. A környéket kiürítették. A tűzszerészek nem tudták egyértelműen kizárni, hogy a házilag barkácsolt szerkezet robbanhat, ezért helyszíni megsemmisítése mellett döntöttek. Speciális eszközzel lőtték szét, majd megállapították: nem tartalmazott robbanóanyagot.
„V. Tamást őrizetbe vettük, kihallgatása során elmondta, az internetről merített ötletet a bomba elkészítéséhez, de nem tette bele az összes komponenst az általa Kicsikémnek nevezett eszközbe. Állítása szerint egy háztetőn szerelte össze. A trafikból rabolt pénzt hiánytalanul lefoglaltuk tőle, tervezett felhasználásáról homályos ideákat adott elő. Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítjuk, a bíróság november 25-én elrendelte előzetes letartóztatását – mondta a lapnak Horváth Diána zászlós, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.