A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nemrégiben zárta le az ügyet másfél évvel azután, hogy a túszejtés történt. Mint most kiderült, tavaly májusban több búcsúlevelet is írt a 36 éves férfi, külön édesanyjának és egyet-egyet két kislányának. Címet is adott nekik: „Hogy miért kellett így történnie?” A levelekben a férfi azt írta, hogy a felesége annyira hiányzik neki, hogy nem képes tovább elviselni a fájdalmat, és ezért megöli magát és O. Adriennt (33) is – derül ki a Blikk cikkéből.
Ahogyan azt a Hír24 korábban megírta vádat emelt az ügyészség a szigetszentmiklósi túszejtő ellen. A férfinak – aki rátámadt volt feleségére és annak új párjára 2013 nyarán – több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt kell bíróság elé állnia.
Pisztolyt szegezett az asszonyra
A Pest Megyei Főügyészség szerint a vádlott házassága megromlott, felesége a gyermekekkel elköltözött tőle, válni akart. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ahogy az asszony új kapcsolatát sem. Elkeseredett volt és bosszút akart állni. Korábbi értesülések szerint a pár válását ekkor még nem mondták ki.
Az ügyészség számos részletet közölt: eszerint a féltékeny férfi tavaly júliusban, egyik reggel jelent meg egy csepeli óvodánál, mert tudta, hogy a volt felesége ebben az időben viszi oda a gyerekeket. Megvárta, hogy az asszony bevigye őket az udvarra, majd amikor visszatért az autójához, odalépett hozzá és szó nélkül beült a hátsó ülésre. Pisztolyt szegezett az asszonyra és utasította, hogy Szigetszentmiklós felé menjenek.
Annál a zöldségboltnál álltak meg, ahol a nő barátja dolgozott. Volt felesége azonban minden bátorságát összeszedte, leállította a motort, kikötötte a biztonsági övet és amilyen gyorsan csak tudott, kiszállt a kocsiból és elkezdett rohanni az üzlet felé. Miközben lélekszakadva menekült, segítségért kiáltozott, azt üvöltötte, hogy a volt férjénél fegyver van. Erre a vádlott üldözni kezdte őt és háromszor rálőtt, de a lövések nem találták el egykori párját. A nő ugyanis cikkcakkban futott.
Saját fejéhez tartotta a fegyvert
Ekkor az asszony barátja a támadó elé állt, hogy feltartóztassa. A vádlott ekkor ismét lőtt, de már a férfira célzott, akit sikerült is eltalálnia a kezén. Miután őt megsebesítette, a fegyveres megállás nélkül futott tovább az asszony felé és újból rálőtt, de továbbra sem találta el. Viszont az asszony elesett, így egykori férje utolérte, megragadta és a pisztolyt a saját fejéhez tartva azzal fenyegette, hogy véget vet mindkettejük életének.
Ekkor már a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság járőre megkezdte, majd a Terrorelhárítási Központ időközben megérkező túsztárgyalója folytatta a tárgyalást a vádlottal, akit végül a bevetési egység tagjai mellkason lőttek. Olyan töltényeket használtak, melyek nem alkalmasak az emberi élet kioltására.
Korábban a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a harmincas éveiben járó férfi hozzáértő módon kezelte fegyverét. Kiderült, hogy sportlövő.