Közélet

Bedrogozva tolatott a rendőrök kocsijának a debreceni férfi

rendőrautó balesete (rendőrautó, baleset, )
rendőrautó balesete (rendőrautó, baleset, )

A sofőr fékezés nélkül csapódott a járőkocsiba.

Hamarosan bíróság elé áll az a 28 éves fiatalember, aki idén októberben Debrecenben, bódult állapotban nekitolatott a rendőrök kocsijának, miután az egyenruhások igazoltatni akarták. Az illetékes ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a büntetlen előélető autóssal szemben.

A járőrök először követni kezdték a sofőrt, de megkülönböztető jelzés nélkül. Kollégáik szemből érkeztek, hogy közrefogják a kocsit. Utóbbi rendőrautó megállt, két egyenruhás pedig kiszállt. A fiatalember ekkor hátramenetbe kapcsolt, gyorsított és fékezés nélkül nekihajtott a mögötte lévő járőrkocsinak, könnyű sérülést okozva ezzel az anyósülésen utazó rendőrnek. A szolgálati autóban még ketten ültek, nekik nem esett bajuk.

A sofőrt az intézkedő rendőrök a kocsiból kiszállították, megbilincselték és előállították. Az elvégzett tesztek kimutatták, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában “vezetési képességet hátrányosan befolyásoló kábítószer hatása alatt állt”. Az ügyészség halmazati büntetésként végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt – tudtuk meg a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségtől szerdán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik