Közélet

Úgy megijedt a futártól, hogy agyonlőtte magát

Azt hitte a kopogásra a rablás miatt körözött férfi, hogy a rendőrök jöttek érte, és bevetette magát a kanapé alá. Ott érte a végzetes baleset.

A 28 éves New Yorki férfit már majdnem egy éve keresték az amerikai rendőrök, egy január végén végrehajtott „vakmerő” ékszerbolti rablás miatt – írta a CBS. Ralik Hansen és négy társa akkor hétszázezer dollár, azaz nagyjából 170 millió forint értékben vitt el luxusórákat egy manhattani Cartier szalonból. Egy nappal később már bejelentették, hogy két elkövetőt elfogtak, de a másik három rablót hiába keresték. Egészen mostanáig.

Az FBI közlése szerint egy ugyanis holtan találták brooklyni lakásában Hansent, akinek halálát saját félelmei okozták. A 28 éve férfi ugyanis berezelt, amikor egy futárcég kiszállítója bekopogott hozzá, azt hitte ugyanis, a rendőrök rátaláltak, és ők állnak az ajtaja előtt. Az FBI közlése szerint a körözött bűnöző bebújt a kanapé alá, és ekkor elsült a nála lévő fegyvere, a golyó pedig eltalálta, halálos sebet okozva. A CBS beszámolója szerint ennél többet nem közöltek az esetről a helyi hatóságok.

A New Yorki rendőrség és az FBI egy nappal korábban jelentette be, hogy azonosították a januári rablás két másik gyanúsítottját, és „jelentős jutalmat” ajánlottak fel azoknak, akik az elfogásukhoz vezető információkért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik