Közélet

Sokkal brutálisabb lehetett a kőbányai gyilkosság

Míg eddig arról lehetett tudni, hogy 19 késszúrással végzett Gy. Attila áldozatával, a prostituált L. Brigittával, most kiderült, hogy 40-szer döfött a gyilkos, aki aznap este másodszor látogatta meg áldozatát – írja a Bors.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Gy. Attila ellen, aki március 4-én hajnalban bestiális módon végzett egy 17 éves lánnyal, L. Brigittával.

Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész a Borsnak elmondta, hogy a férfi először március 3-án este, a IX. kerületben kereste fel a fiatal nőt szexuális célból, de pár órával később, hajnalban ismét találkozott a sértettel, akit kocsival egy X. kerületi trafóházhoz vitt. A férfi először az autóban szúrta meg a sértettet, majd kihúzta a kocsiból, és még további negyvenszer megdöfte.


Középen Gy. Attila
Fotó: MTI / Lakatos Péter 

Gy. Attila ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyújtották be a vádiratot, a férfi akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat.

Korábbi rendőrségi és bírósági információk szerint a fiatalkorú prostituáltat a kőbányai Zágrábi utcában egy trafóház mellett ölte meg a férfi 19 késszúrással, majd a holttestet kitette a járműből és elhajtott. A földön fekvő, életjeleket nem mutató nőre március 4-én reggel egy járókelő talált rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik