Közélet

Megalázta és összeverte társát a székesfehérvári diák

A 16 éves tanuló azt akarta, hogy kiszemeltje engedelmeskedjen neki.

Egy diák azzal fordult a rendőrséghez, hogy egy székesfehérvári szakközépiskolában egyik társa bántalmazta. Az eset elmondása szerint még hétfőn történt, egy 16 éves tanuló esett neki.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken arról tájékoztatott, hogy a kamasz megalázta és megverte kiszemeltjét  valamint korlátozta szabad mozgásában. Azért bántalmazta, mert nem engedelmeskedett neki. További részleteket a rendőrség nem közölt.

Az agresszív tinédzser ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. Kihallgatása után a gyanúsított előzetes letartóztatásba került és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik