Közélet

Halálra éheztetett agárdi kisfiú – hat embert okolnak

A gyermek félévesen csak hat kilogramm volt, halálakor pedig mindössze négy és fél.

Lezárta a nyomozást és hat emberrel szemben vádemelést javasol a rendőrség a halálra éheztetett másfél éves agárdi kisfiú ügyében – tudta meg a Bors. Az akták csütörtökön érkeztek meg a Fejér Megyei Főügyészségre. Hat gyanúsított szerepel a vádemelési javaslatban, többükkel szemben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt javasolnak vádemelést.

Ahogy arról beszámoltunk, a másfél éves kisfiú tavaly áprilisban halt meg, életéért hosszasan küzdöttek a mentők egy agárdi családi házban. A szülők vállalkozóként dolgoztak, jó anyagi körülmények között éltek, a gyermek félévesen mégis csak hat kilogramm volt, halálakor pedig mindössze négy és fél. A kicsi az utolsó hónapjaiban alig kapott enni és inni, krónikus alultápláltságba halt bele. Védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást pedig visszautasították. Különböző történetek láttak napvilágot, például, hogy a szülők úgy vélték, elegendő, ha gyermekük fénnyel táplálkozik, majd szó esett arról a  bizonyos gyógyítóról is, aki kézrátétellel és különféle csodacseppekkel kezelte a csontsovány kisfiút. A szülők hónapokig rács mögött voltak, majd a bíróság úgy döntött, elegendő, ha házi őrizetbe kerülnek. A történtek után a megyei tiszti főorvos is vizsgálatot indított. Tavaly augusztusban Szabó Máté ombudsman közleményben foglalt állást. Azt mondta akkor, hogy szerinte a gyermekorvos nem tett eleget kötelezettségeinek.

A lap információi szerint a legsúlyosabb váddal, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel a szülőket és a természetgyógyászt gyanúsítja a rendőrség. Az ügyészség nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket, mint ahogy azt sem kívánta kommentálni, hogy a gyanúsítottak között szerepel-e a gyermek háziorvosa és nagyapja. Utóbbi egy fedél alatt élt a szülőkkel és a kisfiúval. Mint mondta: ezek az adatok az ügyészségi vádemelés után lesznek publikusak. A gyanúsítottak közül senki nincs börtönben.

A kisfiút kezelő természetgyógyász a mai napig hirdeti magát az interneten. A férfi azt írja, hogy bioenergetikus természetgyógyászként alapvető irányvonala a komplex bioenergetikai teszt, bioenergetikai állapotfelmérés és harmonizálás. Fő szakterületei közé tartozik a táplálkozás, a fogyókúra és a túlsúly kezelése. A Bors munkatársa megpróbált beszélni vele, de nem érte el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik