Közélet

Kisiklottak a vasúti kocsik Sárvárnál

Bár több mint ötvenen utaztak a vasúti szerelvényen, szerencsére nem sérült meg senki.

A baleset Sárvár és Celldömölk között, a Vas megyei Ostffyasszonyfa állomás közelében történt. Négy kocsija szaladt le a sínről, de a vonat annyira lassan haladt, hogy nem borultak fel. A sárvári tűzoltók segítettek a jármű áramtalanításában és átvizsgálásában, az utasokat az ostffyasszonyfai állomás várótermében helyezték el és vonatpótló autóbusszal szállítják tovább – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

A Mávinform megerősítette, a Szombathelyről Veszprémbe közlekedő személyvonat hat vagonja közül négy siklott ki a váltón, a pályatest súlyosan megrongálódott.

 
Fotó: MTI / Varga György 

A rendőrség és a MÁV szakemberei megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát, a vasúttársaság megrendelte a vonatpótló buszokat.

Both Ferenc, a MÁV sajtóügyeletese közölte azt is, hogy a helyreállítás előreláthatóan több napot vesz igénybe. A buszos átszállás és a hosszabb menetidő miatt az erre közlekedő vonatok utasainak 35-40 perc késésre kell számítaniuk.
Lórántfy Mária, a Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: kivonultak a baleset helyszínére, de információja szerint nem volt sérültje a balesetnek, senkit nem kellett kórházba szállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik