Közélet

Hat évet kapott a volt martfűi jegyző

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 10. 15. 11:40

Az ítélet jogerős.

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék első fokon hozott döntését, így Martfű egykori és Rákócziújfalu jelenlegi jegyzőjét többrendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elkövetőjeként jogerősen 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték – közölte Bátyi Zoltán, az ítélőtábla szóvivője szerdán az MTI-vel. A nőt mellékbüntetésként 1 millió 250 ezer forint megfizetésére kötelezték. A per további három vádlottja közül kettő börtönbüntetést, míg a harmadik felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A vádirat szerint 2011 januárjában Martfű önkormányzata pályázati felhívást tett közzé a Szolnok-Martfű kerékpárút egy szakaszának megvalósítására. A pályázat kiírása előtt – 2010 decemberében – a város jegyzője egy ismerősén keresztül megkeresett egy vállalkozót azért, hogy ajánljon egy olyan kivitelezőt, aki azzal a feltétellel is vállalná a munkák elvégzését, hogy – a pályázat pozitív elbírálásához nyújtott támogatásáért cserébe – a munkadíj egy részét visszajuttatná neki.

A felkért vállalkozó meg is találta a “feladatra alkalmas” kft.-t és annak vezetőjét, aki megegyezett a jegyzővel, hogy ha a cég nyeri meg a pályázatot, akkor a cégvezető a munkadíjból öt százalékot visszajuttat a jegyzőnek. A jegyző a pénzzel kapcsolatban azt állította, abból neki semmi sem jutna, ugyanis azt a bizottsági tagok – a három érintett település polgármestere – között kell szétosztania. A cégvezető kétmillió forintot adott át a jegyzőnek.

A jegyző 2011 januárjában ugyanezt a cégvezetőt – a kapcsolatán keresztül – azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy Tomajmonostora önkormányzata pályázatot írt ki bel- és kültéri csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, és ezt a munkát a kft. szintén megpályázhatná. 2011. február végén – annak érdekében, hogy Tomajmonostorán – “rendben menjenek a dolgok”, a jegyző az ismerősén keresztül 1,5 millió forintot kért és kapott a kft. cégvezetőjétől.

A 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építését egy konzorcium végezte. Az elkerülő szakasz átadás-átvételi eljárása 2010 decemberében kezdődött. A 2011. február 8-ra tervezett műszaki átadás előtt néhány nappal a jegyző felhívta a konzorcium képviselőjét, és hárommillió forintot kért tőle azzal a megjegyzéssel, hogy “a nagy emberek szerint az üzembe helyezési eljárás során rendben lesz minden”, de “ennek ára van”. Az ügyészség szerint ebben az ügyben nem állapítható meg, hogy a pénzátadás megtörtént volna, de az biztos, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei nem vették át a főutat.

A Martfűn felmentett jegyzőt 2013 tavaszán – pályázat alapján – Rákócziújfalu jegyzőjévé nevezték ki, azóta ott dolgozik. Papp János, a település újraválasztott független polgármestere az MTI-nek szerdán azt mondta, amint megkapják a bíróság írásbeli ítéletét megszüntetik B. Edith munkaviszonyát. Az eljárás lezárásáig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és nagyon sajnálja, hogy a “hivatalt rendbe tevő, kiváló szakembertől” meg kell válniuk – jegyezte meg az elöljáró.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.