Ismét megjelent Győr-Moson-Sopronban a piacokon a “hamis” áfonya – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága. Mint írják, az ebszőlőként ismert – fekete héjú, de zöld húsú – növény termése könnyen összetéveszthető a fekete áfonyáéval, de azzal ellentétben fogyasztása akár súlyos egészségkárosodást is okozhat.
Nyersen fogyasztva a bogyókban levő szolanin kisebb adagban hányást, hasmenést, fejfájást, hőemelkedést, kábultságot, nagyobb mennyiségben heveny rosszullétet idézhet elő.
A termés ínyencségnek számító lekváralapanyag, de csak teljesen éretten, már megpuhult gyümölcshússal szabad használni dzsemnek, lekvárnak megfőzve -írja az MTI.