Közélet

Elítélték az ismerősét fejbe lövő bajai dekoratőrt

A fiatalembernek jól ment az üzlet, sorra kapta a munkákat, mégis többször kért kölcsön, hogy tartani tudja életszínvonalát.

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a bajai férfit, aki 2009-ben egy puskával fejbe lőtte ismerősét, hogy a tőle szerzett pénzből fizesse ki adósságát. A jelenleg 29 esztendős férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.

A vádlott dekoratőrként dolgozott, kiterjedt ügyfélkörrel, folyamatos megrendelésekkel rendelkezett, de vállalkozásához és életszínvonalának fenntartása érdekében többször szorult nagyobb összegű kölcsönökre, melyeket főként magánszemélyektől igényelt. 2009 júliusában egy ismerősétől több mint kétmillió forintot kért kölcsön, fedezetül pedig vállalkozása üzlethelyiségét ajánlotta föl. Nyár végén, amikor egyre inkább úgy tűnt, nem tudja visszafizetni a hitelt, elhatározta, hogy egy barátjától és üzletfelétől szerez pénzt. Tudta, hogy a bőrkereskedelemmel és bútorgyártással foglalkozó, jómódú vállalkozó gyakran hord magával jelentős mennyiségű készpénzt, ezért szeptember 2-án Duna-parti nyaralójukhoz csalta.

A nyaralóban a vádlott egy kispuskával fejbe lőtte áldozatát aki azonnal meghalt. Ekkor elvette a pénzét, mobiltelefonjait, valamint lakás- és kocsikulcsát, a holttestet pedig egy előre megásott gödörbe temette el. Hogy a bűncselekményt leplezze, másnap ismerőse telefonjáról üzeneteket küldött, hogy úgy tűnjön, a férfi Romániába utazott üzleti ügyeit intézni. Két nappal később pedig egy összegben visszafizette a kölcsönt.

Az áldozat eltűnése miatt közigazgatási eljárás indult, a holttest helyét végül a vádlott árulta el a hatóságoknak.

A tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, ellentétben az elsőfokú bírósággal nem látta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak azt, hogy a vádlott a bűncselekményt előre kitervelte volna. A megváltozott minősítés miatt az ítélőtábla arányosnak tartja a Bács-Kiskun Megyei Törvényszék által kiszabott büntetést, annak sem lényeges súlyosítását, sem lényeges enyhítését nem tartotta indokoltnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik