Közélet

Túlélte, hogy konyhakést döftek a homlokába (18+)

A 22 éves nőt egy padon ülve találták meg, ahogy a fejéből egy nagy konyhakés áll ki. Magánál volt, és beszélni is tudott.

Elképesztő felvételeket tett közzé a LiveLeak a egy 22 éves brazil nőről, akire San Pedro városába találtak rá járőröző rendőrök, ahogy egy padon ült, miközben egy konyhakés állt ki koponyájából. A brazil sajtóban megjelent beszámolók szerint Alcileide Rodrigues dos Santos fejébe 19 éves volt barátja szúrta bele a kést egy veszekedés közben, de sikerült előle elmenekülnie – miközben a fejéből kiállt a konyhakés.

A penge közvetlenül a jobb szemöldöke felett hatolt be a koponyájába és hatalmas szerencsével egyáltalán nem sértett meg a nő agyát. A sebesülése így egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amilyennek kinéz – márpedig az nagyon csúnyán néz ki, ahogy azt a videón is látni lehet.

A rendőrök elmondása szerint a nő mindvégig magánál volt, és beszélgetett is velük, így el tudta mondani, hogy mi történ vele, és azt is, hogy ki támadta meg. A rendőrök kórházba szállították, ahol ellátták sérüléseit. A beszámolók szerint teljesen meg fog gyógyulni. Volt barátja, Jose Roberto Martins dos Anjos ellen körözés adott ki a rendőrség, és egyelőre még nem sikerült elfogniuk.  

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik