Közélet

Kétszázmilliót foglaltak le a nyelvvizsgagyárosoktól

Egy középfokú nyelvvizsga ára elérte a háromszázezer forintot.

A nyelvvizsgabotrány kapcsán a bíróság által zár alá vett vagyon eléri a több százmillió forintot – írja a Blikk bizonyos iratokra hivatkozva, amelyeket sikerült megszerezniük, és amelyekben leírják, hogy kitől mennyit sikerült elkobozni. Volt miből gyűjtögetni, hiszen egy középfokú nyelvvizsga ára elérte a háromszázezer forintot. Ezért a pénzért volt olyan kuncsaft, aki részt sem vett a vizsgán.

Az elsőrendű vádlottól, aki egy nyíregyházi volt vámtiszt, 27 millió 820 ezer forintot foglaltak le. A másodrendű 16 millió 520 ezer forinttól lett megfosztva. A hetedrendű vádlottnál, aki a Károli Gáspár Református Egyetemen tanszékvezetőként tevékenykedett, 21 millió forintnyi vagyont zároltak. A tizenhetedrendű vádlottól lefoglalt vagyon 31 millió 570 ezer forintra rúg. Ő ügyészségi tolmácsként dolgozott, hozzá folytak be az összegek, és az egyik irányítója volt a bűnszervezetnek. A felsorolás eltarthatna egészen a harminckilencedrendű vádlottig, szinte mindenkinél több tízmilliós vagyont találtak, összességében néhány millió forinttal kevesebb mint 200 millió forintot tartanak bűnügyi zár alatt az ügyészek.

A nyelvvizsgagyárat egy évvel ezelőtt leplezte le a Pest Megyei Főügyészség. Az ügynek közel száz vádlottja van, a civileken kívül hivatalos személyek is. Az országos hálózat felhajtóembereken keresztül mindenhonnan toborozta a kuncsaftokat, akik előre megkapták a tesztkérdéseket, a szóbeli vizsgán pedig gyakorlatilag csak mosolyogniuk kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik