Még a terjesztők sem tudták, miből is állt össze az az új dizájnerdrog, amely sorra szedi áldozatait Budapesten, azon belül elsősorban Józsefváros utcáin. A Hír24 úgy tudja, a szer nagyon rossz minőségű volt, a veszélyes portékát ötszáz és kétezer forintért kínálták, de a többség általában már ötszáz-nyolcszáz forintért megkaparinthatott egy adagot. A „Zene” névre keresztelt anyagot leginkább az a réteg vette a napokban lefülelt társaságtól, akiknek nem futotta „hagyományos” drogokra.
A rendőrség szerdán jelentette be, hogy többeket elkaptak, akik az említett szer terítésével foglalkoztak – dílereket, futárokat és figyelőket. Ők tizenegyen egy szépen felépített hierarchikus rendszerben dolgoztak. A BRFK közölte azt is, hogy több helyen házkutatást tartottak, egy VIII. kerületi Magdolna utcai társasházban, Hernádon, valamint Budapest XXI. kerületében. A rajtaütés hírére egy ember maga jelentkezett az egyenruhásoknál.
Információink szerint a józsefvárosi háznál lehetett kopogtatni a szerért, a cím kézről kézre járt, a környéken pedig nyílt titok volt, mi folyik a saroklakásban. Úgy tudjuk, a labort még keresik, vagyis a helyet, ahol előállítják a „Zenét” és „társait”. A társaság repertoárjában ugyanis többféle – hasonló minőségű – kotyvalék szerepelt. A rendőrségi közlemény is „csak” az adagolásához szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, jegyzettömböket, droggal teli paketteket és nagy mennyiségű készpénzt említ.
Úgy értesültünk, nagy valószínűséggel ettől a bűnbandától szerzett „Zenét” az a férfi is, aki augusztus közepén annyira elvesztette a kontrollt a szertől, hogy rendőrséget kellett hívni, nehogy kárt tegyen magában. A férfiről a Velvet akkor egy szemtanúra hivatkozva azt írta, az őrjöngő felmászott egy virágállványra, ahonnan gyakorlatilag fejest ugrott a betonba, majd többször beleverte a fejét.
És nem ez volt az egyetlen ehhez hasonló történet mostanában: több olyan eset is ismertté vált, hogy valaki az efféle szerek miatt kórházba került, újra kellett éleszteni vagy éppenséggel meghalt.
Augusztus elején például egy férfi kezdett őrjöngésbe a Népszínház utca és Teleki tér találkozásánál található villamosmegállóban. Az RTL stábja felvette, ahogy a rendőrök pokrócot terítenek rá, vízzel locsolják és próbálják nyugtatgatni. Kiderült, hogy háromféle kábítószert szedett be.
Alig két héttel később egy másik őrjöngő meg is halt Józsefvárosban. A 22 éves fiú a Baross utcában lett rosszul, légzése leállt, keringése összeomlott, csövet vezettek le a torkán, illetve újraélesztették. Instabil állapotban, de kórházba vitték, az intenzív osztályra került, ám ismét újra kellett éleszteni. Ekkor már nem tudták megmenteni. Vélhetően a fent említett szer végzett vele. Ez a drog a TV2 szerint négy embert ölt meg néhány hónap alatt, köztük azt a fiatalt is, aki a Blahán esett össze májusban.
Július közepén – ugyancsak a VIII. kerületben – járókelőket inzultált és autók elé akart ugrani egy kisgyerekes apuka. Párja – karján egy kicsivel – pedig könyörgött a rendőrnek, ne bántsák. A Blikk akkor azt írta, a harmincas éveiben járó férfi egy új dizájnerdrogot szedett be. Az egyik egyenruhás odament a nőhöz, elnézést kért tőle, de mint mondta, szükség van rá, hogy elvigyék a férfit, nehogy kárt tegyen magában vagy másokban.
Mint írtuk, a rendőrség 11 embert gyanúsított meg az ügyben. A többség előzetes letartóztatásba került. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kérdésünkre elmondta, tíz ember esetében kezdeményeztek előzetes letartóztatást, amelyet a bíróság szerdán kilenc gyanúsítottal szemben rendelt el. Tizedik társuk szabadlábon védekezhet, de az ügyészség fellebbezést nyújtott be. Egyebek mellett azért kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert fennáll a bűnismétlés veszélye.