Közélet

Még a választások előtt vádat emeltek az Andrássy úti paloták ügyében

Közel 2 milliárd forintos vagyoni hátrány okozásával vádemelési javaslattal zárult a nyomozás az Andrássy úti paloták 2000-es évek eleji eladásának harmadik ügycsoportjában – derül ki a VI. kerületi önkormányzat közleményéből.

A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya közel 1,9 milliárd forint vagyoni hátrány okozásával gyanúsítja a volt szocialista–szabad demokrata városvezetést, és vádemelési javaslattal továbbította a Fővárosi Főügyészségnek a közel 12 ezer oldalas iratanyagot. Tíz ingatlan tartozik ebbe a körbe, és huszonnégyen szerepelnek a gyanúsítottak között. A következő néhány hónapban dönt az ügyészség a vádemelésről.

Három volt jegyzőt is meggyanúsítottak

Szeptember 9-én ismertették a tíz ingatlant tartalmazó (Andrássy út 2., 21., 23., 35., 45., Munkácsy–Podmaniczky-háztömb, Liszt Ferenc tér 7., Anker köz 1-3., Oktogon tér 4., Dalszínház utca 2.) harmadik ügycsoport terjedelmes nyomozati iratanyagát, amelyből kiderült, hogy a nyomozóhatóság összesen további közel 1,9 milliárd forint összegű vagyoni hátrány okozásával vádolhat 24 gyanúsítottat, többek között Tóth György egykori és jelenlegi MSZP-s önkormányzati képviselőt, továbbá Hegedűs Károly és Lázi Ferenc egykori képviselőket, akik a szintén gyanúsított – jelenleg is képviselő – Hatvani Csabával (MSZP) együtt jelöltként indulnak az októberi önkormányzati választáson.

A volt szocialista városvezetésen kívül a gyanúsítottak között van három volt jegyző, valamint újabb gyanúsítottak az egykori képviselő-testület tagjai közül. Közülük 16 fő cselekménye a legsúlyosabban, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésnek minősül a gyanúsítás szerint. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya a nyomozás lezárása után a fentiek alapján vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségnek. Terézváros önkormányzata polgári jogi igényt jelentett be a büntetőeljárásban 1,9 milliárd forint értékre.

Több ügyet még tárgyalnak

Az Andrássy úti paloták 2000-es évek eleji eladását vizsgáló három ügycsoportból az elsőbe tartozik az Andrássy út 47., ezt az ügyet 2011 decembere óta tárgyalja a bíróság. Itt a vád 128 millió forint összegű vagyoni hátrány okozása. A második csomagba tartozott az Andrássy út 3., amelyet a bíróság júliusban a korábbi üggyel egyesített, valamint az Andrássy út 8., Andrássy út 52. cseréje és tetőtéri ingatlanok. Előbbi esetében több mint félmilliárd forint összegű vagyoni hátrány okozása a vád, utóbbiak esetében nem történt vádemelés, amely ellen az önkormányzat jogi képviselője panasszal élt. A panaszt a Legfőbb Ügyészség elutasította, de az önkormányzat jogi képviselői pótmagánvád benyújtásán dolgoznak.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a harmadik ügycsoportot legkevesebb 30 napig vizsgálják, azzal, hogy az eljárási törvény szerint ezt a határidőt az ügyészség vezetője további 30 nappal meghosszabbíthatja. Nagy terjedelmű ügyben pedig a felettes ügyész kivételesen legfeljebb 90 napos határidőt is engedélyezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik