Közélet

Nem volt állatkínzás kidobni a kiskutyát az ötödikről

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 09. 23. 09:29

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszűntette a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki az ötödik emeletről kidobta a család kutyáját – írja a Bors.

Korábban a témában:

A rendőrség pusztulást okozó állatkínzás miatt nyomozott az ellen a bölcsődei nevelő ellen, aki májusban a Gazdagréti lakótelep egyik házának ötödik emeleti ablakán kidobott egy Jack Russel terriert. Az állat ezután belepusztult sérüléseibe.

„A nyomozás adatai alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése” – erősítette meg az ORFK kommunikációs szolgálata a Bors információját. A lap szerint a rendőrség azt is megállapította, hogy a nő és a kutya egyedül tartózkodott a lakásban, amikor az eset történt. Ez azonban ellentmond a dajka korábbi állításának, hogy a lányát védte.

Állatvédőrség panasszal élt az ügyészségen a nyomozást lezáró határozat ellen – mondta Kósa Henriett, az eset miatt korábban tüntetés is szervező állatvédő aktivista.

„Kapcsolatban állok a feljelentést tevő állatvédővel, tőle tudom, miként zárult a nyomozás. Felháborítónak és gyalázatosnak tartjuk, hogy a hatóság szerint állatot ölni nem bűn.” – mondta.

Hatalmas felháborodást váltott ki, amikor május elején egy 28 éves nő dühében kidobta a kutyáját ötödik emeleti lakásából. A kis Jack Russell-terriert el kellett altatni, Sz. Enikő ellen pedig állatkínzás miatt indult eljárás. Mint arról már beszámoltunk: az asszony beismerő vallomást tett, azért hajította ki az ebet, mert az megkapta a kislányát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.