Közélet

Három gyalogost ütött el majd elhajtott a debreceni pár

A mentők két embert vittek el a helyszínről, a gázolót és élettársát hajnalban elkapták.

A baleset kedd este történt Debrecenben, a Külső Létai úton. Az autó a Lahner utca felől a Panoráma út irányába haladt, amikor a Pajzsika utca kereszteződésénél – a bal első részével – nekiment három gyalogosnak, akik épp az úttest közepénél jártak.

Közülük ketten megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. A sofőr meg sem állt a helyszínen, utasával együtt elhagyta a helyszínt.

Az egyenruhások szerdára virradó éjszaka kopogtattak a párnál, majd előállították őket. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást az eljárást a 34 éves férfi és 56 éves élettársa ellen is – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik