Közélet

Meghalt egy idős férfi egy buszon, miután nem adták át neki a helyet

Annyira felhúzta magát az eseten, hogy összeesett, és a mentősök legnagyobb igyekezete ellenére, abusz padlóján feküdve halt meg.

Az idős férfi, akinek pontos életkorát nem közölték, a kínai Zhengzhou városában utazott a délutáni csúcs idején az egyik buszon, amikor összeszólalkozott egy húsz év körüli fiatalemberrel, aki nem volt hajlandó átadni neki ülőhelyét. A kínai sajtóban idézett szemtanúk elmondása szerint az idős férfi ezt annyira felháborítónak tartotta, hogy négyszer is pofonvágta a fiatalt.

A buszvezető a hangzavart látva közölte velük, hogy a következő kereszteződésnél mindkettőjüknek le kell szállni a buszról, de még mielőtt odaértek volna, a veszekedés abbamaradt. „Ekkor szóltak az utasok, hogy az idős férfi összeesett” –mondta el a csak Ge néven azonosított sofőr.

Az élettelenül elterült férfihez azonnal mentőt hívtak, de hiába küzdöttek negyven percen át az életéért, nem tudták megmenteni, és a busz padlóján feküdve halt meg. Közben a fiatalember, akivel összeveszett, eltűnt a buszról. A sofőr nem tudta megmondani, hogy mikor szállhatott le a járműről. 

 
Holtan esett össze a buszon, miután nem adtak neki ülőhelyet
Fotó:Weibo 

A férfi testén nem volt semmilyen sérülés, így az orvosok azt gondolják, hogy egy szívroham, vagy szélütés okozhatta a halálát. Családja elmondása szerint szívproblémái voltak.

Az eset a nap legnépszerűbb híre volt a kínai internetezők körében. A népszerű NetEase portálon több mint ötvenezer hozzászólás érkezett az esettel kapcsolatban. A kérdéssel, hogy a fiataloknak át kell-e önként adniuk a helyet az időseknek sokat foglalkozott az elmúlt napokban a kínai sajtó, miután pár napja idős férfiak egy csoportja támadt rá egy buszon egy fiatalemberre, aki nem volt hajlandó átadni székét, és a helyzet rendezésére rendőrségi segítségre volt szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik