Közélet

Enyhébb büntetést kapott a somogyi fojtogató

A fiatal egy kötél segítségével ölte meg élettársát, majd holttestét a pöcegödörbe dobta.

A Pécsi Ítélőtábla tizenötről tizenhárom évre enyhítette szerdán annak a fiatalnak a börtönbüntetését, aki 2012-ben megfojtotta élettársát a Somogy megyei Szentbalázson. A tettes büntetése kétharmad részének letöltése után feltételesen szabadulhat – írja az MTI.

A most 23 éves fiatal 2011-ben ismerkedett meg a nála 22 évvel idősebb nővel, de a viszony a fiú féltékenysége és az asszony italozó életmódja miatt problémás volt. A pár 2012. október 28-án szinte egész nap veszekedett, ennek a gyilkos azzal vetett véget, hogy megütötte, majd kötéllel megfojtotta élettársát. A holttestet ezután a kerti WC gödrébe dobta, az illemhelyiséget pedig ledöntötte. Hogy tettét leplezze, élettársa testvérének azt mondta: a nő szakított vele és elment. Egyúttal a rendőrségen is jelezte az eltűnését. A bűncselekményre 2013 tavaszán derült fény, egy poligráfos vizsgálat után vallotta be az igazat.

A bíróság megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék döntését és a vádlottat emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt marasztalta el. Utóbbit azzal követte el, hogy engedély nélkül puskát és lőszereket tartott otthonában. Az ítélőtábla azért látott lehetőséget az enyhébb büntetés meghozatalára, mert értékelése szerint az emberölés alapesetét követte el, tette nem indokolja a középmértéket meghaladó büntetés kiszabását.

Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik