Közélet

Rezesova-per: nem vágott be a Fiat

Kizárt vélemények, sorra érkező szakértők - az elhangzottak zömében aligha kedveznek a milliomosnőnek.

Hétfőn ismét elrajtolt a szlovák milliomosnő másodfokú pere. Az ügyet egész héten tárgyalják a Budapest Környéki Törvényszéken. Megszólalt az új kijelölt szakértő, Császár Gergely is.

Új szakértők, visszapattintott vélemények

A per nagy érdeklődés mellett vette kezdetét. A bíró által elmondottakból kiderül, hogy a védelem beadott egy új szakértői véleményt is, amit Jakab Gábor készített. Őt azelőtt kérték fel, hogy a balesetet rekonstruálták volna idén, nyár elején, vagyis amikor még Császár elemzése nem is volt kész. A bíróság épp emiatt figyelembe sem veszi.

Közben előkerült egy másik szakértői vélemény is, amely elkészítésére ugyancsak Rezesova védője adta a felkérést, de Kovács Miklóst később bevonták az ügybe, mint hatósági szakértőt. Ennek ellenére a bírőnő szerint az elkészült elemzés nem éppen elfogulatlan. Végül őt is kizárták – derül ki a hvg.hu tudósításából.

Császár megszólalt

A per legfontosabb kérdése továbbra is az, elképzelhető-e, hogy a Fiat szabálytalanul bevágott Rezesova elé, vagyis az áldozatok is hibásak voltak a balesetben. Rezesova és ügyvédje erről igyekeznek meggyőzni a bíróságot. Az elsőfokú ítélet – nagyrészt az azóta kizárt Melegh Gábor véleményére alapozva – azt mondta erről: „nem kizárhatóan” ilyen gyors sávváltást hajtott végre a kisebb kocsi. Arról, hogy Császár milyen megállapításokra juthatott ezügyben, többen is írtak korábban.

A hétfői tárgyaláson a szakértő első ízben a kocsikon keletkezett sérüléseket vette sorra, majd a szimulációk bemutatásával folytatta. 

A sávváltás tisztázása érdekében megpróbálták élőben szimulálni a betérést, és sávot váltani egy Fiattal olyan módon, ahogy az valójában is történhetett. Császár következtetése az, hogy a teherautót éppen megelőző Fiat az éjszakai sötétben nem valószínű, hogy  veszélyhelyzetben szokásos hirtelenséggel tért be.

A Császár által elmondottakból kiderült az is, hogy meglátása szerint Rezesova nem kakaskodott a Fiattal.

Elfogadják Császár véleményét

Magyar Pál is „színre lépett”. Ő az egyetlen műszaki szakértő, aki az elejétől fogva kitart szakvéleménye mellett, aki nem gondolta meg magát Melegh Gábor elemzése után, és következetesen állította, hogy nem volt betérés, a Fiat nem hajtott be a BMW elé az adatok alapján.Ő is részt vett a bizonyítási kísérleten, ami azt hozta, “amire számított”. “

Magyar és az új szakértő, Császár egyetértenek szakvéleményükben.

Az utolsó, sorrendben harmadik igazságügyi szakértő,Kőfalvi Gyula következett. Fenntartja korábbi szakvéleményét, de elfogadja Császár elemzését ő is. Ez nincs összhangban korábbi véleményével Rezesova ügyvédje szerint.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Első fok: mindenki elégedetlen

Ahogy arról beszámoltunk, a végzetes baleset 2012 augusztusában történt az M3-as autópályán. Az ittas nő egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. Hárman bennégtek a kocsiban, negyedik társukért küzdöttek az orvosok, de két nappal később ő is meghalt a kórházban.

Első fokon az ügyész legalább tíz évre szerette volna börtönben tudni a négy ember haláláért felelős asszonyt, ám a bíróság másképp döntött: Rezesova hat év fogházbüntetést kapott. Minden érintett fellebbezett. A milliomosnőt a döntés után házi őrizetbe helyezték, ám nem sokáig örülhetett, december elején ismét előzetesbe küldték, mondván, semmi nem köti ide, ráadásul a kiemelkedő vagyoni háttér és külföldi kapcsolatrendszere megkönnyítheti a dolgát, ha úgy dönt, megpróbálja elhagyni az országot.

A szlovák milliomosnő és “stábja” kismillió fronton igyekezett bizonyítani, hogy nem ő a ludas a történetben, az eljárás alatt újabb és újabb állítások cikáztak, milyen okok vezettek a tragikus balesethez. Ennek fényében a vád, a védelem és a sértettek jogi képviselője is beadványokkal „bombázta” a bíróságot. Rezesovának egy új szakértőt is sikerült kiharcolnia időközben. A dolog érdekessége, hogy a neves szaktekintélynek számító Melegh Gábort korábban az ügyészség is felkérte, ám akkor a szakember nem vállalta az esetet összeférhetetlenségre hivatkozva. Őt végül kizárták, helyette a fent említett Császár Gergelyt vonták be.

Olvasói sztorik