Közélet

Nemi erőszak a gólyatáborban:országos vizsgálat indul

Feltérképezik, milyen módon biztosítják a jövendőbeli hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, miután sokan számoltak be olyan élményről, ami alapján gyanítható, hogy a fiatalok méltósága sérülhetett.

Az oktatási jogok biztosa hivatalból országos vizsgálatot indít az egyetemi és főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében. Aáry-Tamás Lajos, utalva az ELTE gólyatábora ügyében megjelent információkra, hétfőn az MTI-vel azt közölte: a sajtóból értesült arról, hogy az egyik felsőoktatási intézmény gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. A hír nyomán számos volt és jelenlegi hallgató számolt be olyan élményről, amelyből gyanítható, hogy a fiatalok méltósága sérülhetett – tette hozzá.

Aáry-Tamás Lajos az egyetemi, főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében ezért hivatalból országos vizsgálatot indít. Célja az, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a jövendőbeli hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra. A biztos közlése szerint a vizsgálat keretében nyilatkozatot kér a felsőoktatási intézmények vezetőitől, és a hallgatói önkormányzatok vezetőitől egyaránt.

Kérhető anonimitás

A biztos álláspontja szerint a vizsgálat akkor érheti el a célját, ha a volt és jelenlegi hallgatók megosztják velük tapasztalataikat. A hozzájuk fordulók kérhetik nevük elhallgatását. Leveleiket postán (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) és e-mailen (panasz@oktbiztos.hu ) fogadják – jelezte, hozzátéve: a vizsgálat eredményéről a felsőoktatási intézmények vezetőit és a közvéleményt is tájékoztatni fogja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE ezután arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól függetlenül történt a nemi erőszak. A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index múlt hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel. Mezey Barna, az ELTE rektora múlt csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: ha megállapítják a szervezők személyi felelősségét, akkor a legsúlyosabb döntés is születhet, ami azt jelenti, hogy akár meg is válhat az egyetem a vétkes hallgatóktól.

Kitért arra, hogy felülvizsgálják az egyetemi gólyatáborok szervezésének rendjét és a jövőben a szervezés csak az egyetem vezetése által meghatározott garanciák, minőségi biztosítékok és központi ellenőrzés mellett történhet. Mint elmondta: kiderült, hogy a kari részönkormányzatok nem tudtak élni a rájuk bízott felelősséggel és súlyosan megsértették az egyetem normáit.

Ebben a helyzetben indították a fegyelmi vizsgálatot, ugyanis a gólyatábort nem kellő körültekintéssel szervezték meg és tanító- és óvóképző kar gólyatáborában szervezőként jelent meg a bűncselekmény gyanúsítottja is, aki az intézmény bölcsészkarának hallgatója. A fegyelmit a férfivel szemben is megindították, ám ezt felfüggesztették a büntetőeljárás befejezéséig – mondta.

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke múlt csütörtökön az MTI-vel azt közölte: kirívó és példátlan, ami az ELTE gólyatáborában történt, ugyanakkor számos, a hallgatói önkormányzatok által példaértékűen szervezett gólyatábor zajlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik