Közélet

Elvérzett a torkon szúrt férfi Kerepesen

Baseballütő ellen késsel szúrhatták meg a 28 éves V. Zoltán nyakát, aki elvérzett – írja a Blikk. Ismerősök szerint egy évek óta elhúzódó örökösödési vita állt a gyilkosság mögött.

„V.-éknek meghalt az édesanyjuk évekkel ezelőtt. Az örökösödés nem teljesen zárult le, sokat vitatkozott az özvegy és a gyerekek. Én úgy tudom, hogy még a házat is árulták – mondta el az egyik ismerős a Blikknek. A szomszéd úgy hallotta, a gyilkossággal gyanúsított férfi, barátnője és két ismerőse azért ment szombaton az emeletes kerepesi házba, hogy elvigyenek valamit, azonban a vita elfajult. Ahogy azt a Hír24 már szombaton megírta, az ingatlan körüli vita egyre inkább elmérgesedett, a felek többször feljelentették egymást.

„Egy baseballütő is előkerült, azzal verekedtek, majd egy bicska is, amivel torkon szúrták a fiút” – mondta a szomszéd, aki szerint a szúrás olyan ütőeret találhatott el, hogy a fiatalembernek esélye sem volt a túlélésre, azonnal elvérzett.

Mint azt korábban megírtuk a támadás után, éjjel összesen négy embert vittek kórházba, ketten a támadók közül kerültek ki. A sérülteket baseballütővel bántalmazták. A negyedik kórházba szállított ember egy idős asszony, aki a szomszédból jött ki a zajra, és amikor megtudta, hogy gyilkosság történt, rosszul lett, megszédült, és olyan rosszul esett, hogy beverte a fejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik