Közélet

Életfogytiglanit kapott Thaiföldön a magyar gyilkos

A magyar üzletembert egy késsel ölték meg, mellkasán öt, fején és bokáján két-két szúrást találtak.

Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott az a magyar-izraeli állampolgár, aki 2012-ben megölt egy hazai vállalkozót. Társát is elítélték, ő ugyancsak magyar, és hasonlóan súlyos büntetést kapott: élete végéig rács mögött kell maradnia – egyelőre nem jogerősen.

Az áldozat tudta, hogy előbbi vádlott meg akarja szerezni a vagyonát, és ezért képes az életére törni. A The Phukett News szerint  a kettős állampolgár korábban egy másik gazdag magyart is megölhetett, aki 2011 februárjában tűnt el, és akinek holttestére a magyar férfi háza alatt bukkantak rá. 

Mint azt korábban megírtuk, a gyilkosságra november 30-án derült fény, amikor egy gumifaültetvényen megtalálták az áldozatot. Később előkerült a gyilkos fegyver – egy 30 centiméter pengehosszúságú kés – és rájöttek arra is, hol követték el a bűncselekményt.

A meggyilkolt férfi mellkasán öt, a fején és egyik bokáján két-két késszúrás volt, csuklóit összekötözték, csak egy alsónadrágot viselt, az arca pedig felismerhetetlenné torzult, miután több mint egy hetet lehetett a vízben. Az alsónadrág ugyanolyan színű, méretű és márkájú volt, mint azok, amelyeket a vállalkozó szállásán találtak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik