Az elsőajtós felszállással kapcsolatos kritikák többsége arról szól, hogy lassítja a közlekedést, de eddig senki sem gondolta, hogy akár balesetveszélyes is lehet. Olvasónk, Pál kifejtette, miért tartja közlekedésbiztonsági szempontból kifogásolhatónak a bliccelők kiszűrése miatt bevezetett rendszert.
Arról már nagyon sokat lehetett olvasni itt a BKV-Figyelő “hasábjain” (is), hogy semmit nem ér az elsőajtózás, mert lelassítja a járatokat, kéretlen konfliktusokat szül, a járművezetők nem látják rendesen a felmutatott okmányokat, aki akar, úgyis fellóg hátul és vannak csoportok, akikkel érthetően nem állnak le “bokszolni” a sofőrök. A sort most azzal egészíteném ki, hogy szerintem jelen állapotában a rendszer balesetveszélyes is.
Az alábbiakban kifejtem, mit értek ez alatt. Rutinos sofőrnek mondanám magamat, főállásban autóalkatrészeket szállítok céges kisteherautón napi 8-10 órában, ugyanakkor a munkába/ból tömegközlekedéssel járok, tehát tudok nyilatkozni járművezetői és utas szemmel is. Próbálom megfogalmazni közérthetően a lényeget.
Vezetés közben a szemünkkel távolra fókuszálunk, nem közvetlenül az autó (busz) előtt nézzük az utat (ez csak a kezdőkre jellemző). Sötétben a vezetés különösen megterheli a szemet, koncentrálni kell, hogy időben észrevegyünk minden felbukkanó akadályt, például egy kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost (ilyenből nagyon sok van mostanában).
Egy buszvezetőnek ez még nehezebb lehet, hiszen ott a jármű belsejében is ég a világítás, ami visszatükröződik a szélvédőn (ezt bárki láthatja, aki szokott buszon utazni), tehát sokkal kevesebbet lát előre, mint mi, akik nem utasokat szállítunk. A helyzet nappal sem jobb, akkor a tűző napsütés keseríti meg az életüket. Úgy tudom, az autóbuszvezetők napi 8-10 órákat dolgoznak, ezalatt azért rendesen elfáradhat a szemük akkor is, ha “csak” vezetniük kell.
Az elsőajtózás bevezetésével a fentiek mellett egy teljesen más jellegű és rendkívül megterhelő feladatot kapott az autóbuszvezetők szeme. Hiszen az utazási jogosultság ellenőrzésekor egészen közelre kell fókuszálni a tekintetüket, ha el akarják olvasni a felmutatott okmányokat.
Este teszik mindezt mesterséges fénynél (vagy inkább félhomálynál), azaz folyamatosan váltogatniuk kell a távoli és közeli nézési távolság, valamint a sötét-világos állapot között. Eközben a látószervüknek nem jut egyáltalán pihenőidő, hiszen még a végállomásokon is elsőajtózniuk kell. Ez olyan igénybevételt jelent a szemnek, ami mellett már nem, lehet biztonságosan vezetni. Megkérdeztem egy szemész ismerősömet, aki szintén alátámasztotta az általam most leírtakat.
Más országokban az elsőajtózást automatikus beléptetéssel és/vagy elektronikus jegyrendszerrel oldják meg a nagyvárosokban. Például a jegykezelő készülék felismeri, ha a behelyezett jegy már használt és nem fogadja el. Míg itt a sofőröktől várják el, hogy vegyék észre a halvány pecsétet, ami teljesen abszurd. Még a járművet nem vezető, a metróbejáratnál álló biztonsági őrök sem tudják a feladatot maradéktalanul teljesíteni.
Mindez mit jelent a gyakorlatban? Elsőajtós járatokon utazva általánosságban kétféle autóbuszvezető típust különböztetek meg. Az első lazán kezeli az egyajtózást, beéri azzal, hogy a felszállók felmutassák a bérletet, kezeljék a jegyüket. Az okmányok érvényességét viszont nem ellenőrzik tüzetesen, kerülik a konfliktusokat. Az erejüket a biztonságos vezetésre tartalékolják (nagyon helyesen). Náluk viszont sokan lógnak részben vagy egészben, tehát az egész egyajtózás értelmét veszti.
A másik típus ezzel szemben véresen komolyan veszi a feladatát (kezdők lelkesedése), ha kell, szócsatába is bonyolódik a renitensekkel. Ők szerencsére sokkal kevesebben vannak (úgy 10-ből 1 talán). Utasként megfigyeltem, hogy míg az első kategóriába tartozó autóbuszvezetők nyugodtan és utasbarát módon vezetnek, addig a második típus idegesebben és darabosan teszi ugyanezt (intenzíven gyorsítanak, erőteljeseket fékeznek és sokszor rángatják a kormányt). Vélhetően ebben a felgyülemlett feszültség is benne van. Náluk még egy fiatal utasnak sem árt erőteljesen kapaszkodni, az idősebbeknek még rosszabb lehet.
De ami a nagyobbik gond – és itt mondom azt, hogy az elsőajtózás jelen formájában balesetveszélyes -, hogy a második kategóriába tartozó sofőrök az egyajtózás jelentette megterhelés miatt gyakran bebambulnak, azaz későn reagálnak egy-egy váratlan forgalmi szituációra, például egy a zebrán áthaladó gyalogosra. Általában az utolsó pillanatban kapcsolnak és akkor nagyot fékeznek, az utasok pedig rossz esetben borulnak.
Egy felelős és szakmailag felkészült vezetésnek (BKK) nem szabadna ilyen kockázatnak kitennie az ügyfeleit. Összességében tehát úgy gondolom, ameddig nem vezetik be elektronikus jegyrendszert és/vagy az automatikus beléptetést, addig vagy hanyagolni kellene az egyajtózást és növelni kellene az ellenőrzések számát vagy (én ezt preferálnám) be kellene vezetni a kalauzrendszert. Utóbbiak szerintem 1-2 hét alatt kitermelnék a munkabérüket. És amúgy is munka alapú társadalomról szól az állami propaganda, úgyhogy szerintem simán beleférne a dolog akár a közmunkaprogramba is.
