Közélet

Fűnyíró traktor alá esett egy kétéves kisfiú Zalában

A gyerek súlyos állapotban került kórházba.

A baleset a hétvégén történt Zala megyében. Az eddigi adatok szerint egy vasboldogasszonyi nő szombaton, kora este egy fűnyíró traktorral dolgozott gősfai telkén, eközben kétéves gyermeke az udvaron játszott. Ott tartózkodott a kicsi édesapja is.

A kisfiú a gép alá esett, anyja azonnal leállította a masinát és párjával együtt kiszabadította a gyereket. Ezután kórházba vitték. Az orvosok szerint súlyosan megsérült.

A rendőrséget az ügyeletes orvos értesítette, majd a szülőket a nyomozók tanúként hallgatták ki. Az édesanya a rendőröknek elmondta, hogy a baleset előtt többször figyelmeztette kisfiát, hogy ne menjen a fűnyíró közelébe, illetve ő is nagyon lassan haladt a géppel.

Az egyenruhások gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indítottak eljárást – tudtuk meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól hétfőn.


Fotó: police.hu

Százváron is baleset ért egy kétéves gyereket. A kisfiú egy kerti tóba esett, a mentők újraélesztették, de sajnos a kórházban belehalt sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik