Közélet

Rosszullétek miatt ürítettek ki egy fóti hipermarketet

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 08. 19. 18:35

Az ismeretlen anyag a mennyezetből szivárog. Eddig nyolcan panaszkodtak, de ez a szám még emelkedhet.

Korábban a témában:

Tűzoltókat riasztottak egy fóti áruházhoz szerda késő délután. Egy cipőboltban, a mennyezetből szivárog az egyelőre ismeretlen anyag. Nyolcan rosszullétre panaszkodtak, a torkukat fájlalták, kaparó, maró érzésről számoltak be. Ők mindannyian alkalmazottak, akik az érintett, illetve a szomszédos üzletekben dolgoznak.

A helyszínre Budapestről és Pest megyéből is érkeztek tűzoltók, emellett – ugyancsak a fővárosból – mobil laborral sietnek a hipermarkethez. Méréseket végeznek majd az épületben, hogy kiderítsék, milyen anyag okozza a rosszulléteket. Az épületből körülbelül 300 embert kísértek ki a parkolóba – tudtuk meg Csámpai Attilától, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

A tűzoltók doktorszolgálata megvizsgálta azokat, akik rosszul lettek. Megállapította, hogy vélhetően nem szenvedtek mérgezést, ám az ismeretlen anyag nyálkahártya irritációt okozott. Nem kizárt, hogy többeknél jelentkeznek még panaszok.

Update:

Kiérkezett a fóti áruházhoz a fővárosi katasztrófavédelmi műveleti labor. A IV. kerületi tűzoltók segítségével megbontották az álmennyezetet és megvizsgálták a gépészeti részeket, azonban szivárgásra, veszélyes anyagra utaló nyomot, anyagmaradványokat egyelőre nem találtak. A tűzoltók a biztonsági szolgálat segítségével ismét átvizsgálták az egész épületet.

Miután átvizsgálták az áruház gépészeti rendszereit és továbbra sem találtak csöpögő, szúrós szagú folyadékot, az utolsó helyszínen maradt egységek is bevonultak a fóti áruháztól. A Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a fővárosi mobil labor, a váci polgári védelmi felügyelő, a doktorszolgálat és a IV. kerületi tűzoltóegység is visszaindult állomáshelyére. A helyszínt átadták az áruház vezetőjének. Összesen tizenöt embert vizsgáltak meg a mentők, egyiküknél sem állapítottak meg rendellenességet, így mindannyian visszatérhettek dolgozni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.