Közélet

Andrássy úti tűz: megkezdték a tetőszerkezet bontását

A cél a közvetlen életveszély elhárítása - közölte a feladattal megbízott KÉSZ Csoport hétfőn az MTI-vel. A bontással november 8-ig kell végezniük.

Azt írták, a cég feladatai között szerepel az ideiglenes melléklétesítmények, a segédszerkezetek, valamint az épületszerkezetek építési, bontási és rögzítési munkái.

Közölték, a bontási munkálatok alatt felvonulási területként a Szív utcában a gyalogosjárdát és egy közlekedő sávot, valamint az Andrássy út és a Kodály körönd érintett szakaszait fogják használni, ezért itt forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani.

Azt ígérték, kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy a környéken élő lakókat, a közlekedésben résztvevőket a lehető legkevésbé zavarják a munkával.

Emlékeztettek, a 2400 négyzetméter alapterületű Andrássy úti palota tetőszerkezetében keletkezett tűz miatt leégett a ház tetőtere és legfelső, lakatlan harmadik emelete. Az épület megsérült, életveszélyes részeit emiatt kell lebontani.

Olvasói sztorik