Közélet

Interjú közben tolvajt fogott a Scotland Yard főparancsnoka

Ignácz Péter
Ignácz Péter

újságíró. 2014. 08. 11. 19:11

Ritka dicsőségben részesült hétfőn egy fiatal londoni tolvaj.

Korábban a témában:

A Scotland Yard – hivatalos nevén Metropolitan Police – a londoni rendőrség, de hatásköre több bűncselekményfajta, például a terrorizmus és az embercsempészet elleni küzdelemben kiterjed az egész országra, mindenkori parancsnoka pedig a legmagasabb rangú brit rendőrtiszt.

A jelenlegi főparancsnok, Sir Bernard Hogan-Howe éppen a BBC rádiónak adott interjút az észak-londoni Tottenham kerület Bruce Grove nevű metróállomása előtt, amikor egy taxisofőr a segítségét kérte. A taxis elmondta, hogy négy fiatalembert szállított, de utasai fizetés nélkül kiugrottak a kocsiból, sőt egyikük 20 fontot – 8 ezer forintot – és egy mobiltelefont is ellopott a járműből.

Sir Bernard azonnal félbehagyta az interjút, testőrével együtt bepattant a taxiba, és a tolvajok felkutatására indult. Rövidesen meg is találták egyiküket, egy 19 éves fiatalembert, akit a Scotland Yard első embere a helyszínen őrizetbe vett.

Az időközben kiérkező járőrök a közelben elfogtak még egy fiatalt, aki a taxiban utazott.

A taxis a BBC-nek elmondta: fogalma sem volt arról, hogy az egyenruhás rendőr, akitől segítséget kért, a Scotland Yard főparancsnoka. Sir Bernard Hogan-Howe azonban “nagyon jó és kedves ember” – tette hozzá.

Sir Bernard, aki az incidens után folytatta a BBC-interjút, felfedte: eddigi rendőrségi karrierje során az általa viselt összes rendőrtiszti rangban végrehajtott hasonló őrizetbe vételeket – egyszer a liverpooli rendőrkapitányság vezetőjeként fogott el egy ittas vezetőt -, de a Scotland Yard főparancsnokaként most először kapott el tolvajt.

Sir Bernard Hogan-Howe három éve áll a Metropolitan Police élén.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.