Közélet

Két hét alatt börtönbe küldték a kórházi tolvajokat

Július 12-én lopták el a debreceni klinikák kórtermeiből alvó betegek értéktárgyait, majd gyorsított eljárásban jogerősen börtönbüntetésre ítélte őket a Debreceni Járásbíróság.

Jónáné Pocsai Edit tájékoztatása szerint a büntetett előéletű gyanúsítottakkal szemben egyebek mellett “védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette” miatt a Debreceni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki: a fiatalabb gyanúsított egy év, a különös visszaesőnek minősülő másik gyanúsított két év négy hónap szabadságvesztést kapott.

A gyanúsítottak július 12-én a hajnali órákban azért mentek be a klinikák területére, hogy alvó betegektől értéktárgyakat vegyenek el. A nőgyógyászat egyik kórterméből elvittek egy 120 ezer forint értékű mobiltelefont, valamint az alvó beteg táskáját, pénztárcáját, bankkártyáját, egy másik kórteremből pedig a szintén alvó beteg mobiltelefonját.

Ezután kerékpárral a Nagyerdei Stadion környékére mentek, átkutatták a táskát, s az eltulajdonított tárgyakat a készpénz és a telefon kivételével eldobták. Az egyik sértettnek okozott 136 ezer forint kár nem térült meg, míg a másik sértett mobiltelefonját lefoglalták, a sértett visszakapta – ismertette a főügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik