Közélet

Lecsapott a NAV egy szabolcsi iskolára

A gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással.

Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, a pénzügyi nyomozók 2009-re visszamenőleg vizsgálták a szabolcsi településen működő alapítványi iskola tevékenységét. Az iskola a Magyar Államkincstártól éveken keresztül igényelt és kapott állami támogatást olyan tanulók után, akiknek egy része soha nem járt az oktatási intézménybe, másik részük pedig jóval túllépte a megengedett hiányzási keretet.

Óra egy diákkal

A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatásban részesült – ismertette a sajtóreferens.

Elmondta, a nyomozók a helyszíni szemlén azt is észlelték, hogy volt olyan osztályterem, ahol mindössze egy diák vett részt az órán. A bizonyításhoz szükséges okiratok beszerzését követően zárolták az iskolának és az intézmény vezetőinek vagyonát 32 millió forint értékben.

Az ügyben eddig három nőt hallgattak ki gyanúsítottként jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt – tette hozzá a sajtóreferens.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik