Közélet

Bevallotta bűnösségét a combinós gyilkos

A hajléktalan, jogász végzettségű férfit vasárnap vitték előzetes letartóztatásra a bíróságra.

„Véletlen volt, bűnös vagyok, de csak gondatlanságból” – mondta A. Áron Gergely, aki péntek délután berúgott egy 74 éves idős nőt a villamos alá – számolt be a Blikk.

Ahogy azt korábban megírtuk, vasárnap elrendelték szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt a férfi előzetes letartóztatását.

Az idős asszonyt, aki belehalt a sérüléseibe, pénteken lökték a 4-es és 6-os villamos megállójában a Margit híd budai hídfőjénél a villamos elé. A gyanú szerint A. Áron Gergely volt a tettes, aki megrúgta a nőt. A férfi azért került nyolc nappal az emberölés előtt a pszichiátriára, mert egy vödörrel a fején sétálgatott a városban. Nemcsak emiatt az eset miatt volt ismert a hatóságok számára, ő volt az, aki tavaly a Komjádi uszodánál megtámadta és megerőszakolással fenyegette Sarka Katát.

A környéken is jól ismerték, többekbe belekötött már. Pénzt kért az emberektől, ha nem kapott üvöltözött, köpködött, egyes esetekben embereket is bántalmazott – mondták el szemtanúk az Indexnek.

A Blikk a hajléktalan egyik ismerősét idézi, aki az egyik közösségi portálon írt róla. Szerinte a férfin sem orvosilag, sem anyagilag, sem emberileg nem lehetett segíteni. Mint írta, a férfi Angliában is volt kint dolgozni, s nagyon jól keresett. Aztán valami haver lelépett a pénzével, s hazajött egy fillér nélkül. Ezután pörögtek fel nála a dolgok – tette hozzá.  Barátja szerint a férfinak nem volt betegségtudata, az ő elképzelése szerint nem is volt alkoholista, felháborodott, ha ezt feszegették neki – vélekedett bejegzésében.

A férfiról néhány évvel ezelőtt dokumentumfilmet készített három szociológushallgató, ebben sokat beszélt életről. Az RTL Híradóban idézett részben arról beszélt, hogy nem bunyós, azaz inkább tárgyakkal erőszakos, emberekkel szemben nem.  

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik