Közélet

Rejtélyes gyilkosság bolygatta fel a falut

„Istenem, azt hiszem, éppen elrabolnak” – írta utolsó üzenetében a 14 éves áldozat.

Kutyasétáltatásra indult csütörtök este a 14 éves April Millsap, a Detroittól északra fekvő, vidéki kistelepülés, Armada környékén. A lány később kétségbeesett üzenetet írt barátjának: „Istenem, azt hiszem, éppen elrabolnak” – aztán nem adott többé életjelet magáról. Másnap egy erdei út szélén, egy túrázó pár talált rá a lány holttestére, a kutya hűségesen őrizte halott gazdáját – írja a Gawker.

 Az áldozat (fotó: wxyz news)

A boncolás során megállapították, hogy a lány gyilkosság áldozata lett, a rendőrség azonban nem hajlandó a halál okáról nyilatkozni, csak annyit közöltek, hogy April halálát nem lőfegyver és nem kés okozta. Bár a lány barátját és rokonokat is kihallgattak, azt állítják, egyiküket sem gyanúsítják semmivel.

A hatóságok már több mint 500 tippet kaptak a helyiektől az ügy megfejtéséhez, ezek alapján jelenleg egy homokszínű vagy vöröses árnyalatú frizurát viselő férfit keresnek, illetve bárkit, aki amellett az út mellett motorozott a gyilkosság éjszakáján, amelyik mellett a holttestet felfedezték.

Ezt a férfit keresi a rendőrség (kép: Armada Sheriff’s Office)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik