Közélet

Egymásnak esett két banda Pécs belvárosában

A verekedés a város sétálóutcájában tört ki, az esetről videó is készült.

Szemtanúk szerint két – kigyúrt férfiakból álló – banda csapott össze múlt szombaton a Király utca kellős közepén. A verekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget – számol be a PécsMa. Az oldalnak egy olvasó írt a bunyóról, amiről videót is készített.

Tettlegességig fajult az a vita, ami szombat éjfél körül történt a Király utca elején. Az esetnek több szemtanúja is volt. Egyikük elküldte a látottakat és beszámolóját.

Az olvasó beszámolója alapján a konfliktus úgy indult, hogy az egyik étterem teraszán leült egy 8-10 fős társaság, melynek egyik tagja már érkezésükkor fellökte a virágládát és hangoskodott. A pincérek nem mertek a közelükbe menni, viszont nem sokkal később egy 10 fős, kigyúrt alakokból álló csapat igen. Kihívták az ülő társaságot, majd utcán egymásnak estek.

A rendőröket az egyik étterem pincére hívta ki, ők választották szét a verekedőket. A lap úgy tudja, hogy az eset kapcsán két férfit állítottak elő. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik