Közélet

Késelni akart a tárnoki nő, férje halálra gázolta

A férj áthajtott feleségén és métereken át vonszolta.

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat az ügyészség a tárnoki férfi ellen, aki tavaly tavasszal, részegen, a vita hevében halálra gázolta feleségét. A férj hamarosan bíróság elé áll.

Az eset 2013 áprilisában történt.  A férfi tetemes mennyiségű alkoholt döntött magába, vodkázott és sörözött.  A délutáni órákban vesztek össze, a vita pedig dulakodásba torkollott, órákat töltöttek így, mígnem az asszony késsel támadt férjére. A férfi elvette a kést, majd kiment az udvarra és beült a kocsijába és bezárta azt. Felesége utánament, ki akarta nyitni az ajtót, kiabált és dörömbölt. Próbálta rávenni férjét, hogy maradjon. A férfi azonban menni akart, beindította a motort. Az asszony válaszul a kocsi mögé ment és lefeküdt a fűre a beálló mögött.

A férfi nem győződött meg arról, hogy a felesége éppen hol van, hátramenetbe kapcsolt, keresztülhajtott rajta és csaknem négy méteren keresztül vonszolta magával. Annak ellenére, hogy a vádlott számára jól érzékelhető volt, hogy áthaladt párján, nem állt meg és nem szállt ki a járműből, elhajtott a helyszínről – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik