Közélet

Motort lopott, hogy a patakba lökje

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 07. 23. 13:13

A jármű két napig „várta”, hogy rátaláljanak a vízben.

Megtalálták a rendőrök azt a motort amelyet két nappal korábban loptak el Mohácsról. A kétkerekűt az egyik újvárosi ház lépcsőházának közös tárolójából vitték el. A Simsonra hétfő délelőtt, Kisnyárádon bukkantak rá, a patakban. Végül eljutottak a tolvajhoz is, egy 33 éves férfihoz.

A gyanúsított kihallgatásán mindent beismert. Elmondta, hogy azért lökte a patakba a kétkerekűt, mert kulcs híján nem tudta beindítani. Egészen a patakig tolta, majd otthagyta.

A tolvaj ellen lopás miatt indult eljárás – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányság szerdán.

Múlt héten egy 21 éves fiatalt kaptak el hasonló „akció” miatt. A fiú Szentgálról lopott egy kerékpárt, majd Dencsházánál, a tóban rejtette el szerzeményét. Azzal próbált védekezni, hogy ő csak azért vitte el a kerékpárt, mert nagyon fáradt volt és nem akart hazáig gyalogolni. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.