Közélet

Elképesztő rejtekhelyet talált a fiatal a lopott kerékpárnak

A bicikli a tóban landolt. A fiú azt mondta ő ugyan nem lopott, csak kölcsönvett, mert nem akart sétálni.

Egy szentegáti nő tett bejelentést a napokban, hogy a kerítéssel körbekerített udvarán lévő tárolóból ellopták a kerékpárját. Rendőrök mentek a helyszínre, akik adatgyűjtés közben rá is akadtak a tolvajra, egy 21 éves fiúra.

A fiatal elmondta, hogy szerzeményét egy tóban rejtette el Dencsházánál. Az egyenruhások odavitték, a fiú pedig kiemelte a biciklit a vízból majd visszaadta tulajdonosának.

A tolvajt előállították, és bár elismerte tettét, kihallgatásán azzal védekezett, hogy ő csak azért vitte el a kerékpárt, mert nagyon fáradt volt és nem szeretett volna hazagyalogolni. Ellene lopás miatt indult eljárás – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik