Közélet

Húsz késszúrással ölt az ózdi gyilkos

Az asszony a történtek után magával is végezni akart.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt az 56 éves nőt, aki múlt kedden, a vita hevében halálra késelte élettársát. Az indoklás szerint – a bűncselekmény tárgyi súlya mellett – a szökés, az elrejtőzés veszélye is fennál, ezért rendelték el a kényszerintézkedést.

A rendőrség már múlt héten beszámolt az esetről. Annyit közöltek, hogy emberölés miatt indítottak eljárást. Az áldozat egy 48 éves férfit, akit párja ölt meg egy társasházban. A nyomozók 72 órán belül azonosították és elfogták a szurkálót. Arról tájékoztattak továbbá, hogy a nő maga is megsérült.

A Miskolci Törvényszék az előzetes letartóztatáson túl hétfőn arról is tájékoztatott, hogy a gyanúsított több mint 20 késszúrással ölte meg élettársát. A férfi azonnal összeesett. Az asszony a történtek után megpróbált véget vetni életének. Azóta is kórházban ápolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik