Közélet

Ennyire ostoba bűnözőt még biztos, hogy nem látott

Ha a hülyeség fájna, a letartóztatást már nem élte volna meg az elkövető.

Kétségtelen, hogy előszeretettel számolunk be az alvilág legsötétebb alakjairól: szerepelt már nálunk olyan, aki a fogsorát hagyta a tetthelyen, aki a Facebookból felejtett el kijelentkezni, és olyan is, aki azért ugrott be a rendőrségre, hogy megkérdezze, körözik-e. Mindezek ismeretében jelentjük ki, hogy a 28 éves Daniel Warn külön kategória.

A fiatalember ugyanis szerda hajnalban betört a Kalifornia állambeli Orange County egyik gyorséttermébe, azonban egyetlen centnyi készpénzt sem tudott zsákmányolni. Persze ez még csak “balszerencse”, igazi ostobasága abban mutatkozott meg, hogy néhány órával később, szerda délben visszatért a tetthelyre, hogy elfogyasszon egy ízletes ebédet.

Az ott dolgozók elmondása szerint annyi esze sem volt, hogy átöltözzön – ugyanabban a színes pólóban és jól felismerhető baseball-sapkában érkezett, mint reggel.

Szerencsére hosszú sort kellett kivárjon, ezért mire feladta a rendelést, már a rendőrség is a helyszínre ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik