Közélet

Facebook buktatta le a betörőt

Kitalálni sem lehetne ennél ostobább bűnözőt.

Bár elsőre nem tudtuk eldönteni, hogy a vérprofik nyugodtsága vagy az ostobák vakmerősége vitte rá arra, hogy a bűncselekmény elkövetése közben jelentkezzen be a Facebook-profiljába, az utóbbira kezdtünk gyanakodni, mikor a Minnesota állambeli betörő távoztakor elfelejtett kijelentkezni. Persze lehet, hogy eredetileg a számítógépet is el akarta vinni és úgy volt vele, hogy akkor teljesen mindegy.

Bárhogy is legyen, az ostobaságot tudta fokozni, ugyanis a hitelkártyákat, készpénzt és karórát zsákmányoló úriember falára a ház tulajdonosa, James Wbood (nem a színész) kiposztolta saját telefonszámát. Az áldozat eredetileg csak abban reménykedett, hogy a betörő valamelyik ismerősétől kap visszahívást, azonban nem sokkal később maga az elkövető küldött neki SMS-t.

És most kapaszkodjon meg mindenki, aki azt hitte, hogy már elértük az ostobaság csúcsát, ugyanis kiderült, hogy emberünk nemcsak a Facebookot, hanem néhány vizes ruhadarabot is hátrahagyott, tulajdonát pedig szerette volna visszakapni.

Éppen ezért rábólintott egy találkozóra és minden bizonnyal hihetetlenül meglepődött, mikor Mr. Woods rendőri kísérettel jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik