Közélet

Gyilkos drogot kapott náthára a szabolcsi fiú

Azt mondta beteg. Kollégája adott neki valamit, mondván, ettől jobban lesz. A mentő vitte el.

Egy nyíregyházi cég telephelyéről eszméletlen állapotban szállítottak kórházba egy 21 éves fiút csütörtök délelőtt. Miután magához tért, elmondta, hogy egy számára ismeretlen anyagot vett be, melyet kollégájától kapott, akit látásból ismert. A fiatal megfázott, munkatársa pedig elhitette vele, hogy ez majd kiűzi belőle a náthát. Ő be is vette a „gyógyszert”, utána dohányt rágott, ám nem sokkal később rosszul lett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közölte, a 32 éves férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. Tagadta, hogy bűncselekményt követett el. Ellene új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás.

Mint ismert, a pentakristály egy úgynevezett szexuális vágykeltő drog, hatása a speedéhez és az extasy tablettához hasonlítható, még inkább a kettő ötvözetének. Ám ennek a szernek rövidebb a hatása. Szakértők szerint a tiszavirág-életű eufória után igen nehéz nap vár a fogyasztókra. Az úgynevezett megvonási fázisban – nagyjából egy napon keresztül – fesztültté, ingerlékennyé, mi több olyan agresszívvá válhatnak, hogy az sem kizárt, hogy kárt tesznek magukban vagy másokban.  Hogy a szernek hosszú távon milyen hatása lehet a szervezetre, még nem tudják.

Sajnos halálesetre és kontrollt vesztett, dizájnerdrogot fogyasztóra is akadt példa a közelmúltban. Tavaly nyáron például Székesfehérváron egy 25 éves nő halt meg. Nem sokkal korábban három fiatalt ölt meg egy a kristályhoz nagyon hasonló szer, egy 23 éves lányt Budapesten, egy 18 éves fiút Székesfehérváron és egy 28 éves sportolót Csákváron.

Pentakristályt fogyasztott a domonyvölgyi gyilkos is, mielőtt késsel támadt autósokra. A most 20 éves fiú 2012-ben Hatvanban és Gödöllőn több női sofőrt támadott meg, és egyiküket halálra késelte. A szer miatt döntött úgy, hogy rabolni fog, ugyanis tartozott a dílereknek. A bíróság június végén 23 évre ítélte első fokon. Ugyancsak pentakristályt fogyasztott az a férfi, aki tavaly decemberben, Füzesabonyban megölte hatéves kisfiát az utcán. Üldözőket hallucinált és az volt a kényszerképzete, hogy elveszik tőle a gyereket, ezért halálra szúrta. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik