Közélet

Nem Orbán Viktor telefonja tűnt el a lagziról

A hvg.hu szerint a miniszterelnök vélhetően letette a telefonját az asztalra, majd egyszerűen ott felejtette.

Nem egy átlagos vendég, hanem Orbán Viktor kormányfő mobilját lophatták el lánya, Ráhel tavaly megtartott lakodalmán – írja a hvg.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva. A lap közölte, megkeresték a miniszterelnök sajtófőnökét, Havasi Bertalant, aki nem kívánt nyilatkozni az esetről, más kormányzati forrásból viszont állításuk szerint megerősítették értesüléseiket.

A cikkben leírtak szerint az történhetett, hogy Orbán egyszerűen letette a mobilt az asztalra a lakodalom alatt, majd ott hagyta.

A Hír24 ezzel szemben – továbbra is – úgy tudja, a menyasszony két barátnőjét lopták meg, és elsősorban azért keresik a két iPhone 4s-t égre-földre, mert azon voltak a lánybúcsún készült képek.

Információink szerint egyébként még tart az elvégzett DNS-tesztek kiértékelése, ám hamarosan befejezik a munkát.

Mint ismert, a telefonok körüli óriási felhajtás miatt a lakodalmon felszolgáló egyik pincér fakadt ki. Csókási László állítja, az esetnek több érdekessége is van. Az esküvő szeptemberben volt, de csak novemberben kereste meg a rendezvényen dolgozókat a Nemzeti Nyomozó Iroda. Kifogásolta azt is, hogy egy telefonlopás miatt miért az NNI Életvédelmi Osztálya indított nyomozást, ráadásul csak a dolgozókat “kényszerítették” a DNS-mintaadásra, a vendégeket  nem. A felszolgáló a Budapesti Központi Nyomozó Főügyészségen személyesen tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés gyanújával.

Az ügyészség szerint azonban nem hivatali visszaélés, hogy a rendőrség milliós költséggel, a kivételes esetekben bevethető DNS-vizsgálatokkal próbálta megtalálni azokat, akik Orbán Ráhel esküvőjén elloptak két mobiltelefont. Erről a hvg.hu írt korábban. Így az erről szóló feljelentést visszadobták, és azt is indokoltnak találták, hogy a telefontolvajt a kiemelt bűnügyi egység próbálta elcsípni. A határozatban az áll, hogy valójában két ellopott telefonról van szó, ahogy az is, hogy a nyomozás lefolytatására egy 2013-as BM-rendelet alapján illetékes volt az NNI Életvédelmi Osztálya, illetve, hogy valójában 26 főtől vettek mintát. Ezzel szemben úgy tudjuk, valóban hatvan embert érintett a vizsgálat.

Legutóbb kiderítettük azt is, mennyibe került a sokakat érintő mintavétel. Azt már korábban tudni lehetett, hogy az eljárás igen költséges – 50 ezer és 300 ezer forint körül mozog per fő -, ám ennek az „akció-sorozatnak” az ára végül 9 millió forintos összeggel zárult, vagyis az összeg fejenként 150 ezer forintra rúg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik