Közélet

Maguknak raboltak újszülöttet a szombathelyi kórházból

A nő újabb gyereket akart, rokona pedig segített neki. Több kórházban is jártak.

Vas megye kriminalisztikájának történetében egyedülállónak nevezte a megye rendőrfőkapitánya a szombathelyi kórházból eltűnt csecsemő esetét. Dr. Tiborcz János számos részletet közölt az esetről.

Eszerint két embert gyanúsítanak: egy 38 éves nőt és 31 éves unokaöccsét. Bár szerdán még emberkereskedelem gyanúja merült fel, ám csütörtökre tisztázódott, meg akarták tartani a gyereket, egész pontosan az asszony nevelte volna fel. Öt gyermeket már szült, öt fiút, és terhes volt a hatodikkal, ám tavasszal, több hónapos terhesség után elvetélt. A nyomozók úgy vélik, ez lehetett a motiváció, de a gyanúsítottak vallomásaiban még vannak ellentmondások.

 
Fotó: police.hu

A dandártábornok elmondta, az ügyben már személyi szabadság megsértése miatt folyik az eljárás, de a későbbiekben felmerülhet a családi állás jogellenes megváltoztatásának gyanúja is.

Dr. Tiborcz János az eltűnés és az elfogás körülményeiről is beszélt. Eszerint a kórházból szerdán, délután háromnegyed 5-kor érkezett a bejelentés, az intézmény ápolónője azt mondta, 4 óra körül veszhetett nyoma az egynapos kislánynak. A személyzet, a biztonsági szolgálat emberei és az édesanya is pontos személyleírást tudott adni a tettesekről, ezek alapján találták meg őket.

A rendőrök a jelzés után egy órával már a Váci Mihály utcai háznál voltak, a kicsit az egyik legfelső emeleti lakásban rejtegették. A kislányon kívül három embert találtak a lakásban, a két gyanúsítottat és egy kamaszt. Mindenük megvolt, ami egy csecsemő ellátásához kell, például ruhák, cumisüveg, pelenkák. Ez ugyancsak arra utal, hogy maguknál akarták tartani a kicsit.


Fotó: police.hu

A gyanú szerint a páros terepszemlét tartott, mielőtt kicsempészték a kicsit, és vélhetően nem csak a Markusovszky kórházban. A kislányt véletlenszerűen választották ki, pokrócba takarták, majd kisétáltak vele. A férfinak nem volt idegen a kórház, korábban szociális munkás gyakorlatát töltötte itt, ismerte a helyet és néhány ott dolgozót is. 

A kicsit mentők vitték el a helyszínről, de szerencsére semmi baja, egészséges. Hédinek hívják és egy 19 éves fiatal nő első gyermeke. Kiderült, az anyuka ugyanabban az utcában lakik, mint az asszony, aki elszakította volna tőle a picit.

 


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik