Közélet

Újabb fordulat lehet Geréb Ágnes ügyében

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2014. 07. 08. 15:58

Perújítási nyomozást rendeltek el a börtönre ítélt bába ügyében. Ez befolyásolhatja a korábbi jogerős és a folyamatban lévő bírósági ügyét is.

Korábban a témában:

Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az otthon szülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben 2012-ben ítéltek el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre – erősítette meg az MTI értesülését kedden a szülész-nőgyógyász ügyvédje.

Felmentés a cél

Papp Gábor ismertetése szerint a táblabíróság az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészségnek, a perújítási nyomozás határidejét pedig 60 napban szabta meg. Rendelkezett arról is, hogy szükséges egy új igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése, amely feloldja az ügyben korábban született, felelősséget megállapító és a perújítási kérelem alapjául benyújtott, ezzel ellentétes megállapítást tartalmazó szakvélemény közötti ellentmondást.

Az ügyvéd azt mondta: a most becsatolt új szakértői vélemény szerint Geréb Ágnes nem követett el semmilyen foglalkozási szabályszegést, és Papp Gábor szerint védencét ez alapján fel kell menteni.

Jogerős

Geréb Ágnest 2012 februárjában négy otthonszüléses ügy miatt egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Ezenfelül tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.

A szülész a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. Áder János államfő 2012 októberében úgy döntött, hogy csak Geréb Ágnes folyamatban lévő büntetőügyének jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad-e.

Folyamatban 

Geréb Ágnes első fokon folyamatban lévő büntetőügyét 2012 decemberében kezdte tárgyalni a II. és III. kerületi bíróság, ebben felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással, kuruzslással és háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Utóbbival azért, mert a vád szerint három otthonszülés levezetését az előre látható kockázatok ellenére vállalta, és a felmerülő komplikációk ellenére is kitartott az otthonszülés mellett. Papp Gábor korábban azt mondta: a tárgyalt ügyekben érintett valamennyi szülő kiáll Geréb Ágnes mellett.

Geréb Ágnes házi őrizetét 2014 februárjában szüntette meg a Fővárosi Ítélőtábla, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.