Közélet

Pride: eljárás 3 biztonsági őr ellen

Egy, a kamionra felmászó férfit távolítottak el onnan a kelleténél több erőszakot alkalmazva. Vérdíjat tűztek ki a fejükre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csoportosan elkövetett garázdaság miatt eljárást indított az ellen a három biztonsági őr ellen, aki a szombati Budapest Pride felvonuláson, az Oktogonnál eltávolított egy kamionra felmászó ellentüntetőt a jármű tetejéről – közölte a főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn. A tájékoztatás szerint a rendőrség azonosította és elfogta a három férfit, és őrizetbe is vették őket. Hozzátették: azt a férfit, aki felmászott a kamionra, még a helyszínről előállították, ugyancsak őrizetbe vették, és rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene. A rendőrség kezdeményezte férfi bíróság elé állítását.

A BRFK rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indított az ellen az ellentüntető ellen is, aki Hősök terénél felállított kordont átugrotta és szitkozódott. A férfit a helyszínről szintén előállították.

További három ellentüntetőt azonosítottak azok közül, akik áttörték a felvonulás biztonsága érdekében felállított kordont a Hősök terénél, és berohantak az elzárt területre. El is fogták őket, és csoportos garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. Mindhármukat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra – közölte a rendőrség.

Hírportálok híradása szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 50-100 ezer forint pénzjutalommal díjazza azokat, akik hiteles információval tudnak szolgálni a kamionra felmászó férfit eltávolító biztonsági őrök kilétéről. Videofelvételek tanúsága szerint az egyik biztonsági őr többször belerúgott a kamion tetejére felmászó ellentüntetőbe.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik