Zsinagógába csapódott egy kettészelt szuperautó

Az elektromos sportautó több autónak is nekicsapódott, majd egy villanyoszlop szelte ketté.

Korábban a témában:

Brutális balesettel ért véget egy péntek hajnali rendőrségi üldözés Los Angelesben, amikor a rendőrök egy lopott Tesla Model S sofőrját akarták megállítani – jelentette az NBC Los Angeles. Az üldözés nem sokkal hajnali egy óra előtt kezdődött, amikor egy kereszteződés közelében megpróbálták félreállítani a járművet, de luxus sportautó sofőrje inkább a gázra lépett,és több mint 150 kilométer per órás tempóval menekülni kezdett az elektromos autóval.

 
Az elektromos sportszedán 160-nal száguldva ütközött
Fotó:NBC Los Angeles 

Az üldözésnek hatalmas rombolással végződött ütközések vetettek véget. A rendőrség közlése szerint a Tesla több mint 160 kilométeres sebességgel száguldott, amikor nekicsapódott egy Hondának, amelyben öten utaztak. A lopott autó ezután egy villanyoszlopnak csapódott, ami kettészelte a Teslát. Az autó eleje kigyulladt, hátsó része pedig egy zsinagógába csapódott.

 
A Tesla hátsó része egy zsinagóga épületébe csapódott
Fotó:NBC Los Angeles 

A balesetnek két másik autó is részese volt, de a beszámolóban arról nem tesznek említést, hogy azokban is lettek volna sérültek. Az ütközések után az egész utat törmelékek borították be, és órákra le kellett zárni. 

 A törmelékek az egész utat beborították
Fotó: NBC Los Angeles

A lopott autó sofőrje az ütközés után kirepült a járműből és kritikus állapotban van. A Hondában négyen sérültek meg, ketten súlyos, egy sérült pedig kritikus állapotban van. Az NBC közlése szerint az üldözés közben egy rendőrautó is balesetet szenvedett, és benne ülő két rendőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Ajánlott videó mutasd mind

Második hullám: nő a nyomás, közben tűnnek el az orvosok a rendszerből

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek, mint tavasszal két hónap alatt, miközben most nem csökkentették a kórházak egyéb kapacitásait, és egy év alatt több száz fiatal orvos távozott – mondta az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak. Egy Covid-osztályra vezényelt orvos pedig 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.