Közélet

Öt halott az autós üldözésben

Fiatalok játszottak autós üldözést péntekre virradó éjjel a dél-franciaországi Cap d’Agde nevű üdülőhely közelében. Öten meghaltak.

A két autó – amelyben 20 és 25 év közötti fiatalok ültek – egy kétszer kétsávos autóúton üldözte egymást, amikor az élen haladó gépkocsi vezetője egy kanyarban elvesztette uralmát a volán felett. Miután a gépkocsi mintegy 200 méter csúszott a füvön Cap d’Agde határában, ahol a megengedett sebesség óránként 50 kilométer, egy fának rohant. Az ütközéstől a Peugeot 607-es típusú gépkocsi több méter távolságba repült.

A másik jármű, egy Renault Mégane, amelyben négy személy tartózkodott, hasonló módon nekiment a fának. A két gépkocsi egymással nem ütközött. A Peugeot sofőrje és a Renault-ban ülő személyek közül hárman a helyszínen életüket vesztették. A Renault-ban utazó negyedik személy súlyosan megsérült, a Montpeller-i kórházba szállították, ahol belehalt a sérüléseibe.

Az áldozatok közül három személyt már azonosították. Az első vizsgálatok szerint unokatestvérek és az ő barátaik között folyt az üldözés. A Peugeot vezetője egy roncstelepen dolgozott, annak vezetője és egy munkatársa szállította el pénteken az üldözésben részt vett járművek roncsait. Mindkét gépkocsiknak felrobbant a motorja, miután a fának ütköztek.

A halál átlagai

Százezer lakosra vetítve a közlekedési balesetben elhunytak számát Franciaországnál ez az érték 4,9, ennyi áldozat jut százezer lakosra évente. Magyarország 9,1-es arányszámmal bír. Az USA-nál ennél kicsit több, 10,4, Thaiföldön ez a szám 38,1, Albániában pedig 50,6. Kína és India összehasonlításában az abszolút számokat érdemes összehasonlítani: Kínában 2009-ben 68 ezren haltak meg az utakon (vagy vezetőként, vagy elütött áldozatként), Indiában ezzel szemben 142 485-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik